Amerikai előválasztás – Hat szövetségi államban tart az előválasztás, Biden győzelmére számítanak

Washington, 2020. március 10., kedd (MTI) – Az Egyesült Államok hat szövetségi államában tartanak az előválasztások, az elemzők arra számítanak, hogy Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke tovább erősíti támogatottságát.

    A 77 éves Joe Biden a múlt heti szuperkedden – amikor tizennégy államban, illetve egy tengerentúli területen voksoltak – vette át a vezetést a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok között, és eddig 664 delegátust nyert meg. Fő vetélytársa, a 78 esztendős Bernie Sanders vermonti szenátor az eddigi előválasztások és jelölőgyűlések után 573 delegátus támogatását tudhatja magáénak. A demokrata elnökjelöltséghez 1991 delegátus támogatása szükséges. 
    A keddi előválasztásokon, Észak-Dakotában, Idahóban, Michiganben, Missouriban, Mississippiben és az északnyugati Washington államban összesen 352 delegátus sorsáról döntenek. A szuperkedd óta, miután a milliárdos Michael Bloomberg és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor visszalépett a kampányból, a versengés két politikusra, Bidenre és Sandersre szűkült. Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő ugyan még változatlanul kampányol, de esélytelen. 
    A  voksolások legnagyobb tétje Michigan, ahol 125 delegátusról döntenek. 2016-ban Bernie Sanders győzött Hillary Clintonnal szemben, és a felmérések a közelmúltig ismét a vermonti szenátor előnyét mutatták. A közvélemény-kutatások azonban ellentmondásosak: hétfőn a CNN hírtelevízió azt közölte, hogy a michiganiek 70 százaléka Sanderst támogatja, a RealClearPolitics szintén hétfői adatai szerint viszont Biden 22,6 százalékos előnyre tett szert a középnyugati államban. 
    Az egészségbiztosítás mellett Michiganben a választókat leginkább érdeklő kérdés a nemzetközi kereskedelem ügye. Biden a szabadkereskedelem abszolút híve, míg Sanders arra hivatkozva mindig ellenezte az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt (NAFTA), hogy az a munkahelyek külföldre szervezéséhez és a michigani ipar hanyatlásához vezetett. A NAFTA-t Donald Trump elnök felmondta és új kereskedelmi megállapodást kötött Mexikóval és Kanadával.

Hozzászólás