Brit választások – Vezetnek a konzervatívok, vita a pártok között a költekezési tervekről

London, 2019. november 10., vasárnap (MTI) – A legfrissebb felmérés szerint jelentős támogatottsági előnnyel kezdi a december 12-ére kiírt előrehozott parlamenti választás kampányának második teljes hetét a kormányzó brit Konzervatív Párt. A hétvégén a pártok gazdasági programjainak költségeiről szóló vita került a kampány középpontjába.

    A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov vasárnap ismertetett vizsgálata szerint a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívokra jelenleg a választók 39 százaléka voksolna.
    A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt támogatottsága 26 százalékos, vagyis a Konzervatív Párt 13 százalékponttal vezet első számú választási vetélytársa előtt.
    Az 1598 választópolgár bevonásával elvégzett felmérés szerint a harmadik legnagyobb országos pártra, a Liberális Demokratákra 17 százaléknyian szavaznának.
    A legradikálisabban EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt támogatottsága 10 százalékos.
    A Konzervatív Párt vasárnap nyilvánosságra hozta becslését arról, hogy mennyibe kerülne a brit államháztartásnak a Munkáspárt által meghirdetett gazdaságátalakítási program végrehajtása.
    A Munkáspárt választási programtervezete még nem jelent meg, de Jeremy Corbyn, a párt vezetője a Labour múlt heti választási kampánynyitó rendezvényén felszólalva kilátásba helyezte az elmúlt évtizedekben privatizált országos infrastrukturális hálózatok, köztük a vasút és a vízközművek köztulajdonba vételét.
    A Munkáspárt tervei között szerepel emellett a felsőoktatás ingyenessé tétele, és egy 250 milliárd fontos környezetvédelmi átalakítási program.
    A Konzervatív Párt által összeállított költségbecslés alapján a Labour tervei öt év alatt 1200 milliárd font (465 ezer milliárd forint) kiadási többletet jelentenének.
    Sajid Javid pénzügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: ez a kiadási program a brit gazdaságot néhány hónap alatt válságba, Nagy-Britanniát pedig a csőd szélére sodorná.
    John McDonnell, a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje azonban vasárnapi reagálásában “nevetséges tory álhírnek” minősítette a konzervatívok által a Labour programjáról közzétett költségbecslést.
    McDonnell szerint “rossz számtantudásra és hamis becslésekre alapozott, hozzá nem értő módon összerakott zagyvalék”, amit a Konzervatív Párt a munkáspárti program költségeiről közölt.
    Hozzátette: a konzervatívok azért “kotyvasztották össze” ezt a becslést, mert tudják, hogy a Labour tényleges változásokat célzó programja népszerű.
    A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő pénteken leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia “Aa2” szintű államadós-osztályzatának kilátását, és ennek indoklásában kiemelte, hogy nem lát érdemi nyomást adósságcsökkentő célú költségvetési politika meghonosítására, sőt inkább a kiadások növelését célzó nyomás erősödését érzékeli.
    A Moody’s szerint mindeközben egyelőre nem világos, hogy e kiadásnöveléseket milyen pótlólagos bevételekből lehetne finanszírozni, a politikailag elfogadható kiadáscsökkentésekre pedig csekély a mozgástér.

Hozzászólás