Zaklatási ügyek – “Felfüggesztették” a Bohém rapszódia rendezőjének Bafta-jelölését

London, 2019. február 7., csütörtök (MTI) – A Bohém rapszódia rendezője elleni zaklatási vádak miatt a brit filmakadémia “felfüggesztette” Bryan Singer jelölését, ám a film továbbra is a kiemelkedő brit alkotások mezőnyében szerepel – írta a BBC hírportálja a szervezet közleménye alapján.

A Queen együttes énekese, Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódia összesen hét jelölést kapott, hat kategóriában még esélyes a díjakra, melyeket a hétvégén adnak át.
A vádak a The Atlantic című magazin egy cikkében jelentek meg, négy férfit idéznek a lapban, akik “nyilvánosan még nem szólaltak meg”. Az 53 éves rendező tagadta a vádakat.
Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették, mert “megbízhatatlan magatartást tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.
A Bafta szerdai közleményében azt írta, az amerikai rendező állítólagos tettei “teljesen elfogadhatatlanok és összeférhetetlenek” az akadémia értékeivel. Figyelembe veszik, hogy a rendező tagadja a vádakat, ám a felfüggesztés érvényben marad, amíg nem tudni, mi lesz a cikkben tárgyalt ügyek kimenetele.
Singer többek között az X-Men – A kívülállók és a Superman visszatér című filmeket rendezte, a Bohém rapszódia öt kategóriában esélyes az Oscarra, az amerikai filmakadémia díjára.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s