Húsvét – Este már Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Budapest, 2018. március 31., szombat (MTI) – Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

   A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezetésével este hat órakor kezdődik a húsvéti vigília-szertartás.
A vigília szertartása a jelenlegi, IV. századra visszavezethető liturgikus rend szerint négy, jól elkülönülő részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.
A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, amelynek fénye a feltámadt Jézus Krisztust jelzi, aki új reményt ad az embernek. A pap ezután elindul a fénnyel a sötét templomba, ahol “szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat”.
A húsvéti igeliturgia végigvezeti a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, majd felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és “visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Az evangélium Jézus feltámadásának története.
A prédikáció után következik a keresztvíz megáldása és a keresztelés. Ilyenkor a hívek is megújítják keresztségi fogadalmukat.
A szentmise a szokott rendben, az áldozati liturgiával folytatódik. A mise végén a “feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét” – írták.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s