Felmérés: nyugdíj mellett is dolgozik majd a magyarok többsége

Budapest, 2017. január 10., kedd (MTI) – Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után – derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.

download-aspx-8

Az 500 fős mintán végzett kutatás szerint a magyarok csaknem négyötöde a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít az aktív évek után, azonban sokan így sem takarékoskodnak nyugdíjcélra.
A kutatást kedden, sajtótájékoztatón ismertetette Kuruc Péter, a cég életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője, aki elmondta, a magyarok mindössze 22 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.
Pozitívumként kiemelte, hogy a tavalyinál 4 százalékponttal többen, a válaszadók 17 százaléka szerint a vállalkozása biztosítja majd a nyugdíjas megélhetését.
A nyugdíjrendszer összeomlására leginkább a harmincas korosztály számít, 78 százalékuk szerint fog ez bekövetkezni, míg a negyveneseknél 70, az ötvenes korosztályban 41 százalék ez az arány.
Az összes válaszadó 57 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással, a legtöbben, 42 százalékuk általános biztonsági tartalékkal, amelyet a nyugdíjcélú megtakarítás követ 39 százalékkal – mondta. Lakásfelújításra 22 százalék, a gyermek taníttatására a válaszadók 18 százaléka tesz félre.     Tavaly 29-ről 34 százalékra nőtt azok aránya, akik nem számítanak arra, hogy megélik a nyugdíjas kort, pedig a statisztikai hivatal adatai szerint nő a születéskor várható átlagos élettartam, 2015-ben a nőknél 78, a férfiaknál 72 év volt.     Egyre népszerűbbek a pár éve elérhető nyugdíjbiztosítások, 10-ről 14 százalékra nőtt a konstrukcióban gondolkodók aránya, ami főleg a magasabb jövedelműek és végzettségűek esetében jellemző – mondta Kuruc Péter, hozzátéve, hogy ebben a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kampányának is része lehet.     Kuruc Péter szerint jó hír, hogy csökken azok aránya, akik egyáltalán nem kezdtek el takarékoskodni. A harmincas  korosztálynak töb mint a fele, a negyveneseknek alig a fele, az ötvenes korosztály 38 százaléka nem kezdett még hozzá a nyugdíjcélú megtakarításhoz – ismertette.     A kutatásból kiderült az is, hogy a nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők 12 százaléka rendelkezik maximum 999 ezer forinttal, 9 százalékuk 1-5 millió forint közötti összeggel, és mindössze 1 százalékuk rendelkezik 5 millió forint feletti megtakarítással.     A “vállalható” nyugdíjhoz havi szinten a jövedelem 15 százalékát szükséges megtakarítani a válaszadók szerint. Összegszerűen havi 20 ezer forintot jelöltek meg átlagosan a válaszadók – derült ki a felmérésből.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s