UEFA – Cristiano Ronaldo 11. alkalommal az év csapatában

Budapest/Nyon, 2017. január 5., csütörtök (MTI) – Cristiano Ronaldo 11. alkalommal került be az év csapatába az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra a szavazás végeredményét.

Luka Modric
Luka Modric

Az UEFA honlapján található adatok szerint nem a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid portugál Európa-bajnoka, hanem csapattársa, a spanyol Sergio Ramos kapta a legtöbb voksot a szurkolóktól. A gólerős hátvédre 488 908, Ronaldóra pedig 450 220 szavazat érkezett. Az év csapatának egyetlen nem európai tagjára, Lionel Messire 418 449-en voksoltak. Az argentin csatár nyolcadszor szerepel az európai szövetség álomcsapatában.
A Juventus 38 esztendős kapusa, Gianluigi Buffon kilenc év után került be ismét az együttesbe, egyben ő a legidősebb játékos, akit valaha beválasztottak.
A Real Madrid középpályása, Luka Modric az első horvát futballista, aki felkerült a listára, amelyen immár 22 ország labdarúgói szerepeltek a létrehozása óta.
A voksoláson több mint 7,1 millióan vettek részt, a legtöbben – 48 százalékuk – Európából, de az óceániai térségből is több tízezren szavaztak.

Az UEFA év csapata:
——————-
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) – Jérome Boateng (német, Bayern München), Gerard Piqué (spanyol, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Leonardo Bonucci (olasz, Juventus) – Luka Modric (horvát, Real Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona) – Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s