Az amerikai hírszerzés vezetője szerint a számítógépes rendszerek meghackelése csak része volt az orosz beavatkozásnak 

Washington, 2017. január 5., csütörtök (MTI) – James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsszervezetének vezetője a kongresszusban tartott csütörtöki meghallgatáson azt állította, hogy az amerikai számítógépes rendszerek meghackelése csupán egyike volt azoknak az orosz törekvéseknek, amelyek az amerikai választási folyamatba történő beavatkozást célozták. 

ios-hack

Clapper szerint az Egyesült Államokra nézve legnagyobb fenyegetést Oroszország folymatos kísérletei jelentik a számítógépes rendszerek elleni támadásokra.
A hírszerző szervezetek csúcsszervének igazgatója a szenátus fegyveres testületekkel fglalkozó bizottsága előtti meghallgatáson vesz részt Marcel Lettre hírszerzésért felelős védelmi minisztériumi államtitkárral és Michael Rogers tengernaggyal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatójával együtt.
A hírszerzési szakemberek szerint Oroszország azért is jelent nagy fenyegetést az Egyesült Államok számára, mert rendkívül fejlett számítógépes programja van kíbertámadásokra.
James Clapper a többi között azt is hangsúlyozta, hogy az Assange-féle WikiLeaks kiszivárogtatásai amerikai életeket sodortak veszélybe és kártékonyak az amerikai nemzetbiztonságra. A kémfőnök John McCain arizonai szenátor azon kérdésére, hogy vajon érdemes-e hitelt adni a WikiLeaks információinak, nemmel válaszolt.
McCain szenátor egyébként – aki a szenátus fegyveres  testületekkel  foglalkozó bizottságának elnöke – fontosnak tartotta leszögezni, hogy a meghallgatás nem irányul Donald Trump ellen, és semmiképpen nem akarja megkérdőjelezni a megvlasztott elnök legitimitását.
A szenátusi meghallgatás közben Sean Spicer, Donald Trump szóvivője bejelentette: megalapozatlanok azok a hírek, melyek szerint a leendő elnök a hírszerzés teljes átszervezésére készülne. “A hatalomátadást bonyolító csapat tevékenységének célja információk gyűjtése” – szögezte le Spicer, s egyértelműen közölte: hamisak az átszervezésekről szóló sajtóinformációk. Spicer azt is bejelentette, hogy Donald Trump pénteken találkozik a Központi Hírszerző Ügynöskég (CIA), a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőivel, valamint az Országos Hírszerzési Hivatal vezetőjével, Clapperrel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s