Biztonsági megfontolásokból lemondták a Lille-i bolhapiac megrendezését

Lille, 2016. augusztus 5., péntek (MTI) – Lemondták Európa egyik legnagyobb bolhapiacának, a Lille-i vásárnak a megrendezését a francia hatóságok a nemrég végrehajtott iszlamista erőszakcselekmények miatti biztonsági megfontolásokra hivatkozva – közölte pénteken a BBC.

2011-ben ilyen volt a piac
2011-ben ilyen volt a piac

A Grande Braderie de Lille nevű vásár tavaly mintegy 2,5 millió embert vonzott, és az idén szeptember 3. és 4. között tervezték megtartani.
Martine Aubry, Lille-i polgármester szerint fájdalmas döntés a rendezvény lemondása, ugyanakkor a városvezetés nem akar kockáztatni.
Michel Lalande Nord-megyei prefektus szerint a bolhapiac megrendezése biztonsági kockázatot jelentett volna a túlzsúfolt utcákkal.     “Eljön az idő, amikor indulataink és meggyőződéseink dacára nemet kell mondanunk” – tette hozzá.
A bolhapiac csak az egyik olyan esemény Franciaországban, amelyet lemondtak a 85 halálos áldozattal járó nizzai merénylet után. A francia nemzeti ünnepen végrehajtott tömeges gázolás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett. Július 26-án pedig két algériai származású francia dzsihadista egy papot gyilkolt meg a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában.
http://www.bbc.com/news/world-europe-36988972

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s