Meddig tart még a Pokémon GO őrület?

Két hét telt el azóta, hogy a Pokémon GO megjelent, és ennyi idő eltelte után már nem az a kérdés, hogy mi ez a Pokémon GO jelenség, hanem inkább az, hogy meddig lehet ezt tartani. A Deutsche Bank közzétette, hogy annak a rallinak, amit a Nintendo részvényeivel kapcsolatban a játék megjelenése gerjesztett, már vége van.

Közben arról kapunk híreket, hogy az emberek eltávolítják a játékot a mobiljaikról, mert folyamatosan vagy technikai problémákba ütköznek, vagy a szerverek túlterheltek, meg arról is, hogy a játék miatt már többen meghaltak, mert figyelmetlenül léptek le az úttestre, illetve olyan hírek is szrányra kaptak, hogy gátlástalan bűnözők elhagyatott PokePontokon állnak lesben, hogy kifosszák az arra járó, mit sem sejtő áldozatukat. A végső csapást az jelentette, amikor egy Twitter posztból kiderült, hogy Justin Bieber is Pokémon GO-zik… 😀

A kérdés ezek után az, hogy mikor csillapul a láz, és hogy elhal-e a Pokémon GO hype vagy sem. Valószínűleg nem fog elhalni, és hogy ez így lesz, arra a múltban találjuk meg az indokokat.

Ugyanis a Pokémon-nal kapcsolatban 1996-ban már volt egy hasonló láz, amikor az egész világ Pokémonozni akart. Az a hype lassan megszűnt, de a Pokémon nem halt meg. Erre bizonyítékok a számok, amelyek 2016-ban a Pokémon birodalmat jellemzik:

  • a Pokémon Company, amely a Pokémon védjegyet kezeli, nyilvánosságra hozta, hogy 2016 végéig a teljes bevétel (1996 óta) a Pokémon videók, játékok, filmek és tv-műsorok kiadásából 45 billió dollár volt,
  • 2015-ben a Pokémon Company 2,1 milliárd dollárt kaszált a lakossági Pokémon vásárlásokkal (figurák, plüssök stb.),
  • a Pokémon a Nintendo második legkelendőbb sorozata a Super Mario mögött. Ezidáig 280 millió darabot adtak el belőle.
  • az eredeti játékban 151 féle Pokémon volt. Ezek száma mára 722-re ugrott a különféle folytatásokban (beleértve a Pokémon GO-t is).
  • a Pokémon rajzfilm még mindig fut a televíziós csatornákon. Mára már a 19. évadnál járnak, és összesen 930 epizód készült.

Persze nyilvánvaló, hogy minden csoda három napig tart, ez az őrület is le fog csengeni, de akik elkötelezettek a Pokémon-hoz, vagy akik most köteleződnek el, azok maradni fognak a rendszerben, és a Nintendo építhet rájuk a jövőbeli bevételei szempontjából is.

De a játéknak még koránt sincs vége. Erre mutat például az a tény, hogy a Facebookon sorra jelennek meg a világ nagyvárosaiban működő Pokémon Go Taxik (igen, Budapesten is van ilyen), amelyek arra specializálódtak, hogy PokePontokhoz vigyék minél gyorsabban az utasaikat, és azok ezzel a módszerrel gyorsabb fejlődést érjenek el. Például a San Franciscoban működő taxi Facebook oldalán jelenleg is kb. 29ezer érdeklődő nyomul. Vagy egy másik hír, hogy New York Cityben felfedeztek egy nagyon ritka, nehezen befogható Pokémont, aminek hatására az egész város Pokémon GO közössége ott lebzselt azon a környéken, hátha sikerül elkapnia a szörnyecskét (Justin Biebert is ezen alkalomból szúrták ki a rajongók).

A játékot fejlesztő Niantic pedig azt ígéri, hogy jönnek az új funkciók. Be fog indulni a kereskedési oldala is a játéknak, ahol jobban együtt tudnak működni a gémerek, és a versenyplatformokat is kialakítják, ahol a befogott, megedzett Pokémonokkal versenyezhetnek a játékosok. Mivel a Ninatic-ban mind a Pokémon Company, mind maga a Nintendo is befektetőként van jelen, ez azt is jelzi, hogy hosszabb távú terveik vannak a céggel, és az általa fejlesztett Pokémon GO-val is.

A gazdasági szakemberek arra számítanak, hogy majd az őrület lecsengése után is nagyjából az fog történni, mint a World of Warcraft univerzummal: talán milliós rajongótábort veszítenek, de még így is rengeteg elkötelezett játékos marad bent a rendszerben. És akkor biztosan nem lesznek ennyire leterheltek a szerverek sem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s