Gelencsér Tímea nyerte a Magyarország Szépe versenyt

Budapest, 2016. július 17., vasárnap (MTI) – Gelencsér Tímeát választották 2016 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2016 nemzetközi döntőjén Washingtonban decemberben.

A 22 éves királynő első udvarhölgyének a 22 éves Oczella Esztert, második udvarhölgyének pedig a 23 éves Dukai Babettet választotta a zsűri. A közönség Dézsányi Biankát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben. A 2016 legszebb mosolya címét Késmárki Enikőnek ítélte a közönség.
Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 15 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok többek közt bikiniben, a magyar olimpikonok tiszteletére aranyszínű ruhában, esélyiben és Bélavári Zita divattervező népi ihletésű kreációiban is megmutatták magukat.
A szépségverseny mottója Beauty with Purpose, azaz a szépség nem csak önmagáért való. Célja, hogy a támogatásra, segítségre szorulókra hívja fel a figyelmet.
A műsor zenei betéteiben közreműködött Tolvai Renáta, Király Viktor és Király Linda, Vastag Csaba és Vastag Tamás, valamint a Hooligans és a Honeybeast együttes, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak.
A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.
A múlt évben Kiss Daniella aratott győzelmet a magyarországi megmérettetésen, Kulcsár Edina egy évvel korábban, a 2014-es világverseny londoni döntőjén a második helyezést érte el.

Nézegessetek fényképeket a döntőről!

Budapest, 2016. július 17. A Magyarország Szépe verseny döntõsei a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A Magyarország Szépe verseny döntõsei a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A második helyen végzett Oczella Eszter a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, népi motívumokkal díszített ruhájában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A második helyen végzett Oczella Eszter a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, népi motívumokkal díszített ruhájában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A közönség által legszebbnek választott Dézsányi Bianka (k) és a harmadik helyen végzett Dukai Babett (j), a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjének résztvevõi Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, moldvai csángó- matyó- rimóci és- sióagárdi motívumokkal díszített ruháiban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A közönség által legszebbnek választott Dézsányi Bianka (k) és a harmadik helyen végzett Dukai Babett (j), a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjének résztvevõi Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, moldvai csángó- matyó- rimóci és- sióagárdi motívumokkal díszített ruháiban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A gyõztes a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjének gyõztese, Gelencsér Tímea (b) Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, népi motívumokkal díszített ruhájában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. Gelencsér Tímea a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjének gyõztese, Gelencsér Tímea (b) Bélavári Zita divattervezõ és egyben az egyik zsûritag által tervezett, népi motívumokkal díszített ruhájában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. Gelencsér Tímea a decemberi Miss World versenyen képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A gyõztes Gelencsér Tímea (k), a második helyezett Oczella Eszter (b) és a harmadik helyen végzett Dukai Babett a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A gyõztes Gelencsér Tímea (k), a második helyezett Oczella Eszter (b) és a harmadik helyen végzett Dukai Babett a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A Magyarország Szépe verseny gyõztese, Gelencsér Tímea a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A Magyarország Szépe verseny gyõztese, Gelencsér Tímea a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Budapest, 2016. július 17. A közönségdíjas Dézsányi Bianka a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Budapest, 2016. július 17.
A közönségdíjas Dézsányi Bianka a Magyarország Szépe verseny televíziós döntõjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisának 1-es stúdiójában 2016. július 17-én. A decemberi Miss World versenyen Gelencsér Tímea képviselheti Magyarországot Washingtonban.
MTI Fotó: Mohai Balázs

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s