Egyre népszerűbbek a képmegosztó oldalak egy felmérés szerint

Budapest, 2016. július 14., csütörtök (MTI) – Egyre népszerűbbek a képmegosztó közösségi oldalak, felhasználóik száma és aktivitása is jelentősen emelkedett az utóbbi két évben – derült ki a KutatóCentrum Social Media Report 2016 kutatásából.

Németh Kitti selfie-zik az acm® wallet fotózáson. Keresd Kitti Instagram oldalát: @nemeth_dittike
Németh Kitti selfie-zik az acm® wallet fotózáson. Keresd Kitti Instagram oldalát: @nemeth_dittike

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint a Pinterest több mint kétszeresére növelte, az Instagram pedig megháromszorozta a felhasználóinak számát 2014 és 2016 között, az aktivitás pedig még ennél is nagyobb mértékben emelkedett.
A 18-59 éves magyar internetezők 16 százaléka rendelkezik Pinterest regisztrációval, míg az Instagramon jelen lévők aránya 18 százalék. Az Instagram közösségének kétharmada rendszeresen látogatja is az oldalt, a Pinteresten ez az arány 62 százalék.
A felmérés ugyanakkor rámutatott arra is, hogy egyelőre még mindig a Facebooknak van a legtöbb, világszerte mintegy 1,55 milliárd felhasználója, Magyarországon pedig a 18-59 éves internetezők 88 százaléka megtalálható az oldalon, 85 százaléka látogatja is azt valamilyen rendszerességgel.
A regisztráltak számát tekintve második helyen álló Google+ ezen időszak alatt 35 százalékról 55 százalékra növelte magyar felhasználói bázisát, az oldalt látogató tagok aránya azonban kifejezetten alacsony, mindössze 26 százalék. A dobogó harmadik helyét elfoglaló Viberen közel minden második internetező regisztrált (46 százalék), 35 százalék használja is az alkalmazást.
A közösségi platformok vesztesei idén a Twitter és a LinkedIn, mindkét oldalon csökkent a magyar felhasználók száma, a LinkedInnél az aktivitási index is enyhén visszaesett.
A kutatásból kiderült az is, hogy a válaszadók háromnegyede napi szinten felkeresi valamelyik közösségi teret, a megkérdezettek 41 százaléka – főleg a 18-29 évesek – üzenetküldésre is elsősorban a közösségi oldalakat használja. Minden harmadik megkérdezett munkaidőben is látogatja ezeket a platformokat, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A megkérdezettek 16 százaléka nyilatkozta, hogy kevesebb időt tölt a közösségi oldalakon, mint korábban.
A reprezentatív felmérés 2016. február-márciusban online adatfelvétellel, 1000 magyar 18-59 éves internetező megkérdezésével zajlott, kilenc közösségi oldalt vizsgált.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s