Ismét borcsatát vívtak Riojában

Madrid, 2016. június 29., szerda (MTI) – Ismét borcsatát vívtak az észak-spanyolországi La Rioja borvidék Haro településén, ahogy több mint hetven éve minden június végén.

52f5d2d483ae111677a28f61b015f33b

Ebben az évben körülbelül 7500 ember fegyverkezett fel a világhírű riojai vörösborral megtöltött, legkülönbözőbb méretű vízipisztolyokkal és permetezőkkel, hogy aztán egy órán keresztül egymást lövöldözzék vele.
Öntötték és itták is a bort vödrökből, kulacsokból, kinek mi jutott. 75 ezer liter bor fogyott el, egységes lilásrózsaszínűre festve a “harcosok” ruháját, és tocsogós boros sártengerré változtatva a földet.
Rezesbanda kísérte a csatát, amely így a végére egy hatalmas táncos fiestává alakult.
A már igazi turistalátványosságnak számító borcsatát először az 1940-es években rendezték meg Szent Péter ünnepe alkalmából. Erre emlékezve a csata előtt misét tartanak, majd megvívják a küzdelmet, utána pedig bőséges lakomával ünnepelnek.
A hagyomány szerint a borcsata a szomszédos Miranda de Ebro településsel való vitából ered, amely arról szólt, hogy a bilibiói sziklák mely településhez tartoznak. A borcsatát ezért mindig ezen a vitatott területen tartják.
A legtöbb turista Spanyolországból érkezik erre az alkalomra a településre, a külföldiek közül a leggyakoribb vendégek a britek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s