Dan Brown a fiatal olvasóközönség ízlésére szabja A Da Vinci-kódot

Dan Brown amerikai regényíró a fiatal felnőtteket megcélozva dolgozza át A Da Vinci-kód című világhírű könyvét – jelentette be a Random House kiadó.

letöltés (31)    A 2003-ban megjelent eredeti regényből több mint 82 millió példány fogyott világszerte, és a Tom Hanks, valamint Audrey Tautou főszereplésével készült mozis adaptáció több mint 758 millió dollár bevételt hozott.
Az új, rövidített átdolgozást a 13 éves és annál idősebb korosztálynak szánják, megőrizve az eredeti történetet, amely Jézus Krisztus ma élő leszármazottainak elméletét boncolgatja.
“Őszintén remélem, hogy A Da Vinci-kód adaptációja a felfedezés élményének ugyanazon hátborzongató érzésével ajándékozza meg a fiatal olvasókat, mint amit én éreztem a világunk rejtett történelmének és rejtélyeinek feltárása közben” – fogalmazott az író.
Az új borítóval megjelenő regény Nagy-Britanniában szeptember 8-án, az Egyesült Államokban szeptember 13-án kerül a könyvesboltok polcaira.
A Brown Inferno című regényéből készült thriller, amelyben ismét Tom Hanks játssza el Robert Langdon harvardi professzort és szimbólumkutatót, idén ősszel kerül az észak-amerikai mozikba.
Az amerikai regényíró 2014 novemberében jelentette be, hogy újabb Langdon-regényen dolgozik, ám a könyv megjelenésének dátumáról egyelőre nincsenek hírek.

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s