Japán kulturális programok a szakura ünnepen a Füvészkertben

A japán kultúrát bemutató programokkal is várja vendégeit a cseresznyefa-virágzás alkalmából megrendezett szakura ünnepen a mostani és a következő hétvégén a fővárosi Füvészkert.

letöltés (25)    A szervezők célja, hogy egy jó hangulatú, kellemes hanami (virágnéző) piknik keretében hozzák közelebb a japán kultúrát a magyar közönséghez – tájékoztatták az MTI-t.
A gyönyörű természeti jelenség megfigyelésére évek óta lehetőség van az ELTE Füvészkertjében. Idén a Japánspecialista utazási iroda is csatlakozik a “magyar hanamihoz”, amelyen a piknikezéshez a Füvészkerttel közösen számtalan, a japán kultúrát bemutató programot kínál. Az érdeklődők részt vehetnek például gasztronómiai workshopon, manga- és animefoglalkozásokon, kipróbálhatják a kokesibaba-készítést és a hagyományos japán íjászatot, valamint kardvívást.
Japánban a tavasz beköszönte a legszebb időszak, a szakura ott március közepétől májusig tart. A természeti jelenség ünneplése csaknem 1300 éves múltra tekint vissza a távol-keleti kultúrában.
A hanami, azaz a virágnézés során a családok és barátok megpakolják piknikkosaraikat, majd kivonulnak a parkokba vagy a folyópartokra, hogy gyakran éjszakákba nyúló virágnézésbe kezdjenek.

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s